„Gyere! van nálunk egy kemény triatlon verseny. Neked való. Nehéz.” Valahogy így kezdődött. Szlovákiai születésű felvidéki kollégám ezzel akart kedveskedni hálája jeléül, hogy lefuttattam vele élete első félmaratonját a Margit szigeten. „Limitált a nevezőszám, szóval szólok a főszervezőnek hogy Téged írjon be a sor elejére. Hamar be szokott telni a 200 fős keret” Helyeselni nem volt merszem, akadékoskodni meg nem volt okom.
Így történt meg, hogy március elsején amikor megnyitott a jelentkezés az Oravaman-re, akkor két cimborám és jómagam már rég a biztos indulók között tudhattuk magunkat. Mi történhet? – gondoltam – 2004-es Ironman óta nem csináltam triatlon versenyt, ezért szenvedős lesz. Oké. Fájni fog, de a teljesítés nem kérdés. Hiszen mi is az nekem. 2 km úszás egy kis hegyi tóban – júliusban csak nem olyan hideg már semmi. Bicikli csak 50 kili. Persze, persze van benne 1400 m szintemelkedés (néhol a kiírás szerint 8-12%os emelkedőkkel), de országúti. A teljes mezőny kitekeri, nehogy már én futamodjak meg tőle. 12 kili terep futás? Kevesebb mint a Nagy Kevélyen megfordulni Csillaghegyről. Szóval félvállról vettem az egészet, nem vitás. Idén voltam már egyszer úszni és legalább 300 km-t tekertem a verseny előtt. A futó munka ehhez képest egész kiemelkedő (Terep 100, Ehunmilak, és az apróságok …) A lényeg, nem kellett félnem a túledzettség jeleitől.
Péntek délután indultunk (végül csak ketten) Zuberec felé. Vittük magunkkal az 50 eurós nevezési díjat, mert az volt az instrukció hogy a helyszínen kell majd kifizetnünk. Kellett a 4 óra az útra. Fél nyolcra értünk ki. Volt kollégám, Vladimir –aki meginvitált- fogadott minket. Megtudtuk, hogy csak 5-ig volt regisztráció, ezért felvette a csomagjainkat. Ok, akkor neked adom az 50 eurót? Nekem nem, tőlem nem kértek egy centet sem. Jó akkor ha itt a főszervező akivel leveleztem akkor neki a kezébe nyomom. Vladimir ideadja a két rajtcsomagot. Az egyes rajtszámot kaptam. Kínomban röhögök. Van egy sztereotípiám, hogy az egyes rajtszámot minden esetben a végső győzelemre is esélyes versenyző viseli. Hát ez most biztos nem így van. Remélem legalább is erősen, hogy nem leszek Vladimir valami erőltetett poénjának áldozata és nem olvassák fel az elit versenyzők közé a nevem a verseny előtt. Ezért röhögök. Azért kínomban, mert tudom, hogy nem csak nekem van ilyen sztereotípiám. Rajtcsomag nagyon gazdag: gélek, protein szeletek, úszó sapka, baseball sapka, galléros póló, autó dísz, fakanál, stb. Depó zsákjaimra előre felragasztva a rajtszámom. Komoly. Lenyűgöz a szervezettség amit hirtelen tapasztalok. A verseny központ egy Panzio Pribesko nevű helyen van. Egy hatalmas rönkház mini hotellé alakítva. Egy mellék épület van kialakítva adminisztrációs helynek. Ott van kirakva a szombati menetrend, a limitidők, a szintrajzok. Elkezdünk izgulni. Az úszás szintideje 1 óra. Ez oké. Medencében 40 perc lenne nekem, szabad vízben csak nem lesz annyival rosszabb. Na de a bicikli. rajttól számított 3:45 a limit. Ööö. szintrajz, limit idő, szintrajz, limit idő. Egy biztos, ez nekem nagyon küzdős lesz. Közben megérkezik a főszervező. Végre személyesen is pacsizunk. Nyújtom felé a nevezési díjat. Legyint. Nem értem. Megint legyint. Zavarban vagyok. Még egy pillér abba a poénba, hogy VIP versenyzőként kezel. De rossz vicc lesz ha tényleg így van. Keresünk valami kaját még s elfoglaljuk a szállásunk (amit meg az előzetes egyeztetések során jelzett a főszervező hogy az nekünk ingyen van. Ergo egy euróba nem került a verseny az utazáson kívül. Itt jegyezném meg, hogy cseh és szlovák versenyzőn kívül csak 5 magyar nevet láttam a rajtlistán). Lemegyünk előkészíteni a bicikliket a holnapi menetre. Itt mindenképp megjegyezném, hogy Attila (versenyzőtársam) arcát festeni lehetett volna amikor nem tudtam megmondani, hogy hány bárra szoktam fújni a kerekeket. Konkrétan húztam egyet a vállamon és mondtam, hogy keményre :-/ Egy ilyen felvezető után érdemes megosztanom a tervem a holnapi napra. Úszás – túlélni a verekedést a rajt után és 40-45 perc között kikászálódni valahol a vízből. A lényeg hogy annyi előnyt szerezni, hogy ne legyek Attila látóterében amikor kijön a vízből. A bicikli inkább olyan helyváltoztatás. El kell jutnom az úszástól a futásig. Eleinte menekülnöm kell Attila elől (aki tőlem jóval erősebb kerekes), utána meg a tolni ésszel. A futás első két kilijén megtesszük a szintemelkedést. Ergó kilenc kili lefelé. Szóval ha felsétálok a hegytetőre és onnan leszaggatok akkor az rossz nem lehet. Röviden – túlélni.
A verseny napja. Kelés 5:50kor. Lemegyünk a szállás svédasztalos reggelijéből csipegetni. Versenyzőtársam egyre aktívabban kérdezgeti, hogy mit is keresünk itt. Miért nem jó nekünk ha alszunk még egy kicsit. Nem reagálok. Azért jöttünk mert mazochisták vagyunk. Reggeli után feltesszük a bringákra a rajtszámot és beállunk a kisbuszok mögé vele ami leviszi őket a rajtba. A kis sorbaállás mellett gyűlik a futáshoz előre küldendő csomag is. Sor van de jól haladunk. Minden kecske közé kerül egy szivacs … Visszamegyünk a szobába. Egy utolsó kísérlet a wc-n és a biciklis cuccunkkal a kezünkben indulunk a versenyzői buszokhoz. 7:25-kor indulunk el lefelé a tóhoz. Kis buszok. Tömve. minden hely kihasználva, de senki nem húzogatja a száját hogy a csomagját nem a mellette lévő ülésen, hanem az ölében kell tartania. Pedig az én 195 centis magasságom annyira nem extrém a mezőnyben … Mire leérünk már a bicajok letámasztva állnak egy út melletti szalagkorlát mellett. Egyik szemem örül , meg van a biciklim, mehetek depózni. Másik szemem sír, ezt a lehetőségemet is elbuktam, hogy kibújjak a versenyzés alól :-/ Bedepózok (8:20 – 8:30) Már tegnap este is figyeltem, de itt a rajtban még szembetűnőbb – nagyon sok manöken alkat van. Pasiból a null zsírpárnás, szőrmentes fajta, csajból meg a hosszú végtagokkal rendelkező arányosan formás típus. Szóval a fennmaradó idő mozizással telik. Várakozás közben megtaláljuk a három budaörsi versenyzőt. Csömör Erikának elkavarták valahova a biciklijét. Átfut egy két összeesküvés elmélet a fejemen, hogy mi értelme lenne a meghívott sztárversenyző kerékpárját eltökíteni és kinek lenne az jó, de végül úgy döntök, hogy pont nem foglalkozok vele. (Később hallottam, hogy 3 perccel a rajt előtt előkerült Erika bringája egy szállító kocsiból – gondolom valaki nem vette észre hogy a szivacs alatt van még jármű. Erika végül úszott és nem folytatta a versenyt). 9-kor vetkőztünk neki az úszásnak. 220 indulóból 215 neoprénben melegített. Háhh, rajtuk nincs annyi zsír ami melegen tartsa őket. Elkezdődik a visszaszámlálás és végül rajt. A gyors beugrás helyett lassan botorkálok be a köves talajon az úszásra is alkalmas vízmélységig. Sokkal kisebb a lökdösődés mint amire számítottam. Ettől függetlenül 10 másodpercenként emelem ki a fejem a vízből azt várva hogy utol értem valakit vagy rám úsznak oldalról. A szabadvizi úszásnál az egyik nagy félelmem, hogy valaki orrba rúg, kirúgja a fogamat. Úgy fest, hogy ettől jobban félek mint amekkora esély lett volna erre. Az első ötszáz méteren folyamatosan csak forgatom a fejem, hogy minden oldalról biztos távolságban vannak e tőlem a sporik. A hideg víz és a fejforgatás meg is hozza az eredményét: elkezdek enyhén szédülni. Ez térít észhez. Végre elkezdem AZ úszást. Innentől már csak bója nézésre, irány ellenőrzésre veszem ki a fejem. Haladok is. Két körös az úszás (a kiírásban még négy ötszázas kör volt, a két körnek én jobban örülök). Az első kör végén csak éppen hogy ki kell jönni a vízből. Bár ez az én esetemben azt jelenti, hogy kifelé és befelé is végig botorkálok a kényelmetlen köves talajon. Ez önmagában szórakoztató lenne kívülről. De ha hozzáveszem, hogy be volt durranva a mellem, a tricepszem, a vállam a nyakam az úszástól, akkor már inkább a félelmetes érzést kelthettem. Meglepődtem, hogy arra a mozgásra amit fordulásnál produkáltam nem vett ki a versenyorvos a mezőnyből. Egy részeg gorillához hasonlítottam szerintem a legjobban. A második kör már eseménytelenebb volt. Megvolt az üzemi hőmérséklet, kisebb volt a tömeg, nyugodtan tudtam úszni. Zárkóztam, előztem, aztán amikor elkezdtem jobbra húzni akkor visszaelőztek. Örülök, hogy a kör végén utoljára kell végig sétálnom a part köves részén. Ennek fényében késleltetem a járást – még akkor is úszó mozgásban megyek amikor mellettem már sétálnak. Felegyenesedek, ránézek az órámra: 10:15. Kis futásra kényszerítem a gorillát a depóban. Vizesen rántok magamra mindent: 10:20kor már szállok is a biciklire.
Hogy kell biciklizni? Nincs nekem defektem? nem érzem stabilnak a gépet alattam. Legalábbis erre fogom, hogy nem merem támadni a pedált teljes lendületből. Enni kellene. Az volt a terv, hogy a bicikli elején eszek, mert közben nem sok helyen lesz lehetőségem. Enni kellene, de ez a csaj aki elment mellettem most egy sima merev vázas montain bike-val van. Még klipszes cipő sincs a lábán. Ajaj szép előjel. Haladok a magam tempójában. Egy embert előzök, húszan előznek engem. Az első kaptató lábánál ér utol Attila. Hamar elpazaroltam az úszásban összeszedett előnyöm. Látva a szintrajzot tegnap este úgy terveztem, hogy a legkisebb áttételt csak az utolsó 10 kilin használom. Előtte az eggyel nagyobbat. Ezen elképzelésemet hamar meg kellett borítanom. Lesz ami lesz. Haladnom kell előre. Ha nem a legkisebben megyek akkor meg csak kínkeservesen tudom kitekerni. Türelmesen végzem a dolgom. Tudtam hogy a mezőny végén vagyok ezért külön örültem (sőt az egyes rajtszámom miatt már egy kicsit zavarban is voltam), hogy az út széléről szurkolnak nekem is a kísérők, hogy amikor megelőz egy autó akkor integetés van belőle. Ha már a felfelé annyira nem ment arra figyeltem, hogy amint egy kicsit vízszintesre vagy lefelére érek egyből pakoltam az áttételt és terheltem ahogy csak lehet. Így értem fel az első hegyre kb 23 km után. Jöhetett egy kis szaggatás lefelé. Még mindig éreztem egy kis instabilitást a hátsó kerék felől ezért volt hogy néhol belefékeztem, de mindenképp próbáltam feszegetni az általam biztonságosnak érzett zóna határait. (Attila ezen a szakaszon 70 km/h-t mért magának). Már az ereszkedő végén veszem csak észre hogy miért tudtam csak keveset tekerni lefelé – a hátsó fogaskerék sor közepén állt a láncom. Basszus, elfelejtettem fel váltani, de kár. Sokkal nem lettem volna gyorsabb, de a tudat jó lett volna, hogy egy ilyen ereszkedőn is tudok még tekerni a nagy tempó ellenére. Zuberec faluban volt a 30 kili, át kellett tekerni a szomszéd faluba és vissza hogy 40 kilitől innen kezdjük meg AZ emelkedőt. A fordítónál azt méregettem, hogy mikor látom meg Attilát. Nem volt őszinte a mosolya amikor a fordítótól 1 – 1,5 kilire összeköszöntünk (Utólag elmondta, hogy az úszás közben kezdett görcsölni és a célig ez nem múlt el – kemény … ). Mindkettőnk rákapcsolt. Én azért mert, hogy ilyen kicsi a hátrányom, Attila meg azért mert csak ilyen kicsi az előnye. A hurok enyhén hullámzó terepen visz. Az emelkedőket simán ki lehetett tekerni a lefeléken összeszedett lendületből. Ezt a részt is még élveztem. Zuberecből még 12 kili. Egy órám van a szintidőig. 10 kilis táblánál még 50 percem van a depóig. Nem tűnik ördöngösségnek. Főleg, hogy érzem, hogy haladok. 5 kilis táblánál még fél órám van. huh ez tök jó, 20 perc alatt tekertem meg a sz@póág felét. A két kilométeres táblához 13:02kor érkezek (13:15 a limit). Itt már annyira nem haladok jól. Konkrétan az utolsó két kilin már bevetem a cikkcakkozást a két útpadka között hogy ne kelljen leszállni. Kiállva tekerek a nyeregből mert ülve már görcsöl a combhajlítóm és így sem bírok megelőzni két kényelmes tempóban sétáló gyalogos mellett. Kiábrándító. Ismét eszembe jut hogy a sót elhoztam és a kocsiban hagytam. Hogy a tökbe mentek fel itt a többiek? De jó lenne ha lenne még egy tárcsa vagy elől vagy hátul! Ez így cumi. Utolsó előtti km 9 perces. 13:11. Utolsó km-em 11 perces. Készülök, hogy el kell megint játszanom a márpedig én tovább megyek műsort. Nem volt rá szükség. Beértem 13:22-re, kezembe nyomták a depós szatyromat. Cipőátvétel, kortyolok néhány nagyobbat az előreküldött sörömből és indulás fel. Most örülök nagyon hogy küldtem előre magamnak bekevert frissítő folyadékot, mert verseny közben a szervezői frissítésen én nem tudtam volna végig menni. De ezt ráfogom, hogy triatlonos szokás.
Jöhet egy kis séta felfelé. Nagy önbizalommal vágok a távnak hiszen a legedzettebb számom. Eszembe jut hogy nem vettem be a tervezett multi vitamint depózáskor. Szuper – se só, se multi vitamin. Ehhez képest egész jól vagyok. Az első néhány száz méteren újra tanulok járni, utána már egyenletesen tipegek fel. 2 és fél kilométeren kapjuk meg a maradék 500 méter szintet – szóval szerpentinezünk fel a hegyoldalban. Sokáig se előttem, se utánam senki. 2 kilis tábla – basszus, ezzel nincsenek jó emlékeim. Innentől 2 percenként jut eszembe, hogy biztos elmentem az egyes mellett hiszen folyamatosan megyek fel. Kiszúrok néhány áldozatot a fejem feletti szakaszon. Vér szagot kapok. Próbálok a köves gyökeres emelkedőn gyorsítani hátha utol érem őket. Felérek a gerincre. Itt az egyes tábla. Pics.ba. Látom előttem az alakokat, de folyamatosan tűnnek el a felhőben (!). Látom magam mögött az alakokat. Ennyit arról, hogy jól nyomom a felfelét. Két ember megy el mellettem ezen a szakaszon. Észreveszem Attilát előttem. Nem tudok hozzá közelebb érni. Csak nagyon kicsivel lopom a távolságokat. Felérek a csúcsra. Látom, hogy Attila pont befejezi a cipőkötést és indul le. Hm, megfogadta a tanácsomat és a tetőn szorított a cipőn. Biztos mély nyomott hagyott benne a nagylábujjam látványa úszás előtt :-D (a Terep 100on sikerült lilára festenem). Lefelén érem utol. Itt mondja hogy minden lábizma görcsöl. Szép kis apróköves lefelé néhol gyökerekkel díszítve. Óvatos döcögés van. Amint kicsit laposodik a terep már nyújtom is a lépéseket (ezek meglepődök, mert a bicajos szenvedés után vártam volna egy kis görcsölést …) Szép lassan szakadok el . Újabb spori tűnik fel előttem a bokrok között. Csendes lopakodós zárkózás. Egy meredek, gyökeres vízmosáson visszanéz és észrevesz. Húha, most már menekülni fog. Kiérek egy tisztásra és nem látom. Eltűnt, meglépett. Próbálok gyorsítani de a talaj technikásabb a képességeimnél. Az órámat nézegetem. 16 órára kellene célba érni. Az simán meg van. De lehet hogy beérek 6 óra alá (15:30 előtt). Ebben reménykedve döcögök le a néhol 40 centis gyökér lépcsőkön. Megjelenik az öt kilométert jelölő tábla. 15:00 egy sziget kör kell a hat órához. Neccesnek érzem ezen a terepen, de megyek. nincs veszíteni valóm. A négyes tábla után betonra érünk ami lejt. Fog összeszorítás és csapatás. Öt percen belüli ezret villantok. Aztán még egyet. 200 méter erejéig még visszaterelnek az erdőbe, de aztán már beton a célig. Egy parkolóba érek célba az erdő közepén. Egész sokan vannak még kint. Valahol 5:55 körül vagyok. Még addig sem jutok hogy megtámaszkodjak a térdemen, de már levették a chipet a lábamról és nyújtja felém egy fiatal lány a finisher valamit. Kérdésemre elmondja, hogy a tartóban az intenzív törlőkendő van (amit az úszók is használnak). Felegyenesedek és elkezdek visszafelé sétálni. Várom Attilát. 8-9 perccel mögöttem ér célba. Utána már senki.
Megkapjuk az depós csomagjainkat. Próbáltam magamnak előreküldeni egy sört a célba, de úgy látom az szétfolyt a szállítójárművön (hogy szerethet most a busz sofőr), szerencsére a cuccaim nem lettek sörösek. Keresünk egy alkalmatosságot amivel vissza tudunk menni a versenyközpontba. A hivatalos busz az orrunk előtt ment el ezért a szervezőket kérdezgetjük. Ők egy fél óra múlva indulnak le. Ráveszem Attilát, hogy induljunk el gyalog. Nagyon messze nem lehet. A parkolóból sem érünk ki, amikor rohan utánunk egy gyenge angolsággal beszélő srác, hogy találtak kettőnknek helyet. Egy fullra rakott kombiban csak 3 ember ült. Bepréseltük magunkat a dobozok alá és már gurultunk is lefelé a panzióba. (nem értünk volna le fél óra alatt gyalog) felvettük a bringáinkat és egyből betettük a kocsiba a végső helyükre. Zuhanyzás és fekvés. Hat óra felé csak lementünk az emeletről és néztük egy kicsit az eredményhirdetést. Közben szereztünk néhány tányér gulyás meg székely káposztát és élveztük hogy ülünk. Az eredmény hirdetés után a főszervező van a színpadon és angolul invitálja Erikát. Elnézést kér a kényelmetlenségért és mindenféle ajándékkal (virág, torta, meg még valami ami nagy fa dobozban volt, stb) halmozza el. Majd tombola húzás. Nem érdekel a tombola húzás – általában. Itt akkor kezdem figyelmes lenni rá amikor kitették a merida országúti gépet amit nyerni lehet, meg a plazmákat. Egy órán keresztül folyamatosan húzták a számokat. a Mellettem ülő asztal nyert egy csomagot: volt benne szója protein kb 2 kiló, volt benne egy póló és még apróságok. Elkönyveltem, hogy itt a tombola legalább annyira gazdag mint a rajt csomag. Ilyet húzni egy órán keresztül az elég meleg … Aztán jött a közös vacsi. Teljes mezőnyt megvacsoráztatták kifogyhatatlan edényekből. Sertés, csirke, pörkölt, sült, zöldség, tészta, édes, sós. Ha a sörért sem kellett volna fizetni ez maga lett volna a Kánaán J Nagyon jó volt. Valahol itt kezdett kialakulni bennem a lelkiismeret furdalás hogy mennyi mindnet kaptam ettől a szervezéstől én meg egy zacskó túró rudit nem hoztam cserébe. Eldöntöm, hogy hazajövök és küldök a főszervező kapcsolattartómnak egy hungaricum gourmet csomagot.
Azóta ezen gondolkodok, hogy miért nem tapasztaltam még ilyet eddig mint ezen a versenyen. Hasznos rajtcsomag. A főszervező nem fogadja el a nevezési díjat (ismeretlen vagyok számára). Intézi a szállásunkat. Gazdag tombola. Feneketlen tálak a svédasztalon.
Keresem a kákán a csomót, de nehéz a dolgom. Persze lehetett volna frissítő pontokat kirakni, de ki lehetett bírni saját frissítéssel (persze ha már megtanulta az ember más rendezvényeken, hogy sose bízz a szervezői frissítésben ;-) ) Egy kényelmetlen dolog, hogy Attila neve mellett az eredmény listán DNF szerepel, holott a 6:30-as időn belül érkezett. Az eredménylista alapján úgy fest, hogy 6 óra volt a szintidő (még szerencse hogy tepertem érte).
