Vannak dolgok amik soha nem lesznek szürkék számomra, csak a fekete és a fehér létezik.
Kis vízhordónk piheg a napon. Kettő körül jár, szóval a nap is lefelé megy most már. Kilenckor kezdte a futást kétkedő bizalommal. Foghíjas volt az elmúlt időszakban a kilométergyűjtése, de tudta jól, hogy ha ezen gondolkodik akkor nem lesz esélye hogy átérjen Aradra a saját lábán. De erre nem nagyon lehet készülni ami itt várt rá. Talán az első futóverseny volt ez amiről gyerekkorában hallott, de az hogy mitől nehéz csak ott derül ki. A helyszínen. A hosszú kitett sík kilik betonon. Talán a hegygerinchez hasonlít ez amikor lehet bármi ami körülvesz - napfény, szél, hó – egyik sem lesz kellemes. A vízhordónak a nap jutott. Meleg, perzselő, ahogy azt a filmekben bemutatják. Délibábokkal, homályos horizonttal. Ezzel együtt eddig jól ment. Az volt a fejében hogy jó vízhordó módjára a mezőny végén kezdi megkeresni saját tempóját. Nem elrohanni, mert az azért elég kockázatos lenne abban a melegben. (szerz.: Személy szerit én ilyen időben legszívesebben egy nagy platánfa árnyékában aludnék :-) )
Eddig ment minden a terveknek megfelelően. Öt óra futómozgás, majdnem félszáz kilométer a cipő talpán és megkezdődik valami amire számított, de nem tudja az ellenszerét. Elkezdtek felkeményedni a combok. Ha konditeremben ülnénk a bicepszről beszélgetve, akkor azt mondanánk hogy bedurrant. Ez az érzés hasonlít rá a legjobban, de ez a combban, azon belül is a comb közelítőben van. Unatkozik a futárunk a végtelen egyenesekben, ezért kísérletezik. Előbb megpróbálja a beállt tempóját fokozni (kb. 9-ről 10 km/h-ra gyorsulni), aztán ez nem megy sokáig. Megpróbál technikázni, hisz elég fárad már a test ahhoz, hogy szét lehessen szedni a mozgást, ekkor a fűrész izmok kezdenek szúrni. Szép lassan már ezek sem szórakoztatják (szerz.: Csodálkozol? – 5 órája fut a napon, örüljön, hogy még a nevére emlékszik). Számolgat. Sejti, hogy 5.50 körül fog megérkezni az 56-os ponthoz. Nem tesz jót a hangulatának amikor összepárosítja az adatokat, hogy két éve 59 kilit futott ennyi idő alatt. A kevés gyűjtött kilométer. Nem, erre nem gondolunk. Menni tovább.
Két ember mellett halad el 58-nál akik sétálnak (az egyik Zahorán János 2xes Spártathlon célba érő, combgörcsöléssel küzd). Annyiban változik a verseny képe, hogy a frissítő pontokon már kopárság fogadja (az egyetlen dolog, amire a 6500 Ft-os nevezési díj ellenében kifogása lehetne az a frissítőpontok bezárásának ideje és módja). A következő pontot már le is bontották. Számolgat, 6 kilit ment 55 perc alatt. Visszaelőzik az előbb gyaloglók. Basszus, mennyivel mehet? Vízhordó mi van veled? Toljad neki! Nem megy. 5-ös átlaggal fejezi be a futást 70 kilinél. Még kipróbálta előtte, hogy belesétál rövidebb hosszabb távokat, de nem. Nem gyorsul, és nem érti, hogy az őt most megelőzők ezt hogy csinálják. Hogy rakják rendbe magukat?
Nincs baja, beszéltem vele. Csak elkeseredett. Szégyelli magát, hogy felkészületlenül jött versenyezni. Szégyelli magát hogy nem tisztelte meg a versenyt, és önmagát azzal, hogy felkészül rá rendesen. Hogy a többi helyről elvett idő nem hozza meg a gyümölcsét. Változás jön. Nem akar most egy darabig versenyen indulni, síkfutáson legalábbis biztos nem, főleg ami hosszabb, mint 6 óra. Addig, amíg rá nem jön, hogy mivel lehet fejlődni, amíg nem fogja azt érezni, hogy az izmai is felkészültek. Mert a fej elkényelmesedett, hamarabb feladja a harcot a fájdalom ellen, mint korábban.
Azóta eszik, 2 óránként. Comb hajlítója úgy érzi 2 centivel lett rövidebb és erőszakkal tudja csak magát rávenni, hogy kocogni menjen. Ismeri ezt az érzést. Tavaly Kisbér után is ez volt. Lehet, hogy ott is edzetlen volt még a feladathoz? Lehet, hogy itt is minden mindegy alapon be kellett volna kezdeni és menni mintha csak marathont futna?
Próbáltam nyugtatni, hogy ne kapkodd el, hisz tök jól mentél. 6 óra alatt 57 kilire lehet építeni bárhol. Meg érveltem, hogy nem volt se eléhezése, elszomjazása és még a hőséget is úgy bírta mint még soha, de el van keseredve. Mert lehet akármit mondani ez is egy bukott csata, mint az elmúlt időszakban jó néhány. Valamit változtatni kell. És azt már megtanulta, hogy aki építkezni akar, annak előbb rombolni kell. Le akar ásni az alapokig. Megérteni, megszervezni. Azt mondja, visszanézett az elmúl 3 évre és nem jött be a „tűzz ki egy célt és edz hozzá eleget” módszer, kicsit visszatér az edzünk amennyit tudunk és válasszunk hozzá megmérettetést.
Amúgy meg egy hihetetlen verseny ez. A maga kis anarchiájával, amit észre sem lehet venni, mert a szervezők mindenhol annyira lelkesek, hogy elfeledtetnek minden előítéletemet. Nem igazán értem miért nem járnak ide a futók. Alig indultak ízeltlábú vízhordók, voltak a dobogóra hajtók, meg néhány amatőr.
Legaranyosabb eset a 70 kili alatt: Vízhordóm kis tempókülönbséggel ér utol egy kamaszkorú váltótagot. – Aradig mész? Kérdezte, beszélgetést kezdeményezve. – Megpróbálom. Gondolta visszakérdez valamit, ami utalhat arra, hogy nem kezdő. Hogy bírod a meleget? - kérdezi vízhordó, titkon várva a lehetőséget hogy a frissítés fontosságáról mondjon egy két rövid gondolatot. De a válasz, amit kapott, helyre tette a funkcionális tudását: - Dinnye földön azért hozzá lehet szokni! 2-3 másodperc kellett mire témaváltással kitért a reagálás elől.
Az élet nem áll meg, de mindenki a helyére mert alámerülünk, és nem tudjuk mi van ott lent és hogy fogunk a felszínre jönni.
